Zsófi körmei
Megint műkörmöt kellett csinálnom. Megint Zsófinak. Most kicsik, de szépek lettek nagyon. Lehet, legközelebb nekem is ilyen lesz majd...
Szülinapi ajándék
Kedvesem ma elvitt engem egy művészellátóba, ahol meg is vettük közösen a születésnapomra szánt pasztellceruza-készletet. Hát én majd' összepisiltem magam örömömben!!! Csodaszép készlet, muszáj volt egyből ki is próbálnom. Nagyon jól lehet vele alkotni, bár szárazabb és lazább szerkezetű, mint a kréta (mert más a márkája, a Koh-i-noor pasztellkrétáim zsírosabbak a Derwent ceruzáimnál), és nagyon szépen lehet velük vékonyka vonalakat húzni. Élvezet! Mondjuk volt is egyfajta ára...
Ilyet kaptam:
És ilyet alkottam vele:
A kép nagyobb méretben:
Köröm+rózsa
Ajándékot kaptam :) Ehhez színeztem most a körmeimet... Ilyenek lettek:
És ez az ajándékom a kedvesemtől :)
Saját karmok
Annyira felbuzdultam Zsófi körmein végzett sikereken, hogy megcsináltam magamnak is a karmokat. Webcamos kép, nézzétek el nekem...
Várj még egy kicsit!
A férfi szorosan magához húzta ágyon fekvő kedvesét, miközben egyre hevesebben csókolták egymást. Cheryl hatalmasat sóhajtott, és a férfi éjfekete hajába túrt, amikor az csókjaival elhalmozta a nyakát.
-Akarlak - suttogta a férfi kedvese fülébe két kéjes sóhaj között.
-George, még nem állok erre készen - válaszolta a nő, és finoman eltolta magától a számára tökéletes férfitestet.
-Még meddig várjak? - kérdezte türelmetlenséggel a hangjában George. - Már egy hónapja együtt élünk.
Cheryl ijedten meredt kedvesére, aki ettől a tekintettől ideges lett.
-Mégis, miért húzod az agyamat akkor, ha nem akarsz semmit? - szólt ércesen George, és felült az ágyon.
-Nem erről van szó...
-Hát miről? Van valaki más is rajtam kívül? Vagy direkt játszol, hogy engem idegesíts? Tudod, mennyire tetszel, és mennyire kívánlak néha! Nem értelek egyszerűen, hogy miért nem vagy képes megtenni ezt értem!
George szavai tőrként szúrtak Cheryl szívébe. A nő egy ideig dermedten feküdt az ágyon, és nem tudta, mit válaszoljon ezen vádaskodásokra. Elméjébe a régmúlt képei hasítottak halványan, és felidézték benne a régi idők félelmét. Felpattant az ágyról, és kirohant a szobából.
-Cheryl, most meg hová mész? - kiabált utána széttárt kezekkel George. A nő egyenesen a vendégszobába szaladt, és magára csukta az ajtót. Leült az ajtó elé, és sírni kezdett. George is felkelt az ágyról, és kedvese után eredt.
-Cheryl, miért csinálod ezt? - kérdezte az ajtó túloldaláról. - Engedj be!
-Nem! - hangzott a nő félelemtől és sírástól remegő hangja az ajtó túloldaláról.
-Miért nem?
Nem érkezett válasz. George csak a nő szipogását hallotta. Úgy gondolta, talán már ideje lenne meggyőzni párját arról, hogy továbblépjenek a kapcsolatukban, hiszen már elég régóta vannak együtt, és Cheryl már egy hónapja nála lakik.
-Cheryl, értsd meg kérlek, hogy ez nekem fontos - próbált érvelni George. - Szeretlek, és szeretném, ha boldog lennél mellettem... Engedj be!
Cheryl felzokogott.
-Most meg miért sírsz?
Cheryl agyába villantak a képek. Élesen, fájón, minden, ami elmúlt, és fájdalmában visszakiabált:
-Fogalmad sincs, milyen érzés, amikor az embert 12 évesen megerőszakolják!!! Fogalmad sincs, milyen, amikor valaki még a fiatalkori szerelmek kialakulása előtt elveszíti a bizalmát a férfiakban!
George-ba belefagyott a szó. Csak hallgatta Cheryl monológját az ajtó túloldaláról:
-És azt sem tudod, milyen az, amikor úgy élsz 3 évig valakivel, hogy nincs máshova menned, és ha nem adod meg neki, amit akar, akkor könnyűszerrel felkap és a falhoz vág... és azt sem tudod, milyen, amikor egy ilyen vitát úgy zártok, hogy kék-zöld foltokkal vagy tele, és utána még szét is kell tenned a lábad, és tudod, hogy sohasem győzhetsz!... És amikor mindezek után teherbe ejt, és hasbaüt, hogy elvetélj, és ne szüld meg a gyermekét, és minden kisebb vitánál a falba üt a fejed mellett, és nincs kiút!... És azt sem tudod, milyen érzés az, amikor utána elköltözöl végre, és akkor is megerőszakolnak éjjel, pár utcányira az otthonodtól, majd kifogsz egy olyan férfit, aki csak kihasznál!... Fogalmad sincs, miket éltem át!!!
Cheryl hangja remegett a fájdalomtól. Könnyei patakokban folytak. Az emlékek olyan elevenen törtek rá, mintha csak pár perce történtek volna meg. Felkelt az ajtó elől, és az ágyra huppant. Magához szorította a kispárnáját, és tovább zokogott.George benyitott a szobába.
-Bocsáss meg, tényleg nem tudtam...
-Menj innen, kérlek, nem akarom, hogy gyengének láss...
George a nő mellé ült az ágyra, és megsimogatta zokogó kedvesének a hátát.
-Cheryl, szeretlek...
Cheryl az érintésre összerezzent. A falhoz húzódott.
-Tőlem ne félj, nem tudnálak bántani soha - próbálta nyugtatni George, de ahogy közeledett, a nő egyre inkább a sarok felé húzódott.
-Ne... George, kérlek, ne...
George nem törődve Cheryl ijedtségével, nyugtatás céljából átölelte a nőt, de az ki akart törni az ölelésből.
-Nyugodj meg.
Cherylt nemhogy nyugtatták volna ezek a szavak, de még inkább előhozták belőle a rossz emlékeket. George ölelése szorítássá vált számára, és menekülni akart... mindenáron menekülni... Pánik lett úrrá rajta, de nem tudott szabadulni... Úgy érezte, nem kap levegőt. A mindeddig kellemes ölelés most fojtogatássá vált számára. Ijedtében kizökkent a világból, és igyekezett nem jelen lenni, hiszen tudta, mi következik most...
Percek teltek el, talán fél óra is lehetett már, de semmi sem történt. Ott ültek az ágyon mozdulatlanul mindketten. Cheryl ijedtsége nagyon lassan múlt el. Az, hogy George mégsem csinált semmit, nem élt vissza a helyzettel, egy kicsit bizonyíték volt számára, hogy nem mindegyik férfi aljas gazember. Könnyektől elázott arcát odafúrta kedvese mellkasához, és csak ennyit mondott:
-Bocsáss meg, nem te tehetsz róla... ezzel le kell számolnom, egyedül... kérlek, várj meg! Szeretlek...
-Én is szeretlek, Cheryl - válaszolt George és csókot nyomott a még remegő nő homlokára. - És nem fogok többé ezért morogni.
Kegyelmezzetek
Lehull a fátyol, eloszlik a köd,
Álom helyett valóság,
Szívem ezer darabra tört,
Félelem járja át.
Ez kellett volna nekem?
Újra átélni és újra,
Lelkem pihen egy pokoli helyen,
Nem rezzen boldogság húrja.
Kiáltanék, de hangom nincs,
Tovaszállt a széllel,
Amit kaptam, ezernyi kincs
Hamuvá égette egyetlen éjjel.
Gyász, fekete korom ül rám,
Hallgatom csak a világot,
Körülöttem száz boldog pár,
Lelkemben ezernyi sirámok.
Boldog vagyok, voltam én is,
Lehetnék is százszor az,
De e gyarló élet most mégis
Szívembe fájdalmat ad.
Nem érdemlek én már több jót?
Nézek fel a felhős égre,
Bár elérném azt a hajót,
Mi most lelkeket visz fel a végbe.
Kívánom, vágyom rá, vége legyen,
Egyetlen perc az egész csupán,
Kívánom, de mégsem tehetem,
Nem lenne béke a futás után.
Maradnom kell, jöhet még jobb,
Entitások, meg ne környékezzetek,
Az istenekhez imádkozom:
Könyörgöm! Lelkemen kegyelmezzetek!
Idegenek
Ékszer és egyebek helyett egy merengőt kaptok. Jó olvasgatást!
-----------------------------------------------------------------
Fogalmam sincs, hogy kerültem ide.
Itt ülök egy idegen ágyán. Itt ül velem szemben. Ki ő? Mit akar tőlem? Mit akarok én tőle? Mit keresek itt???
Az események vészesen gyorsan történtek egymás után. Pár nappal ezelőtt szakítottam egykori vőlegényemmel. Nem sok híja volt az esküvőnek, én mégis úgy döntöttem egy összezörrenés után, hogy elég volt. Nem tudtam, vissza akarok-e menni, vagy sem. Azt viszont biztosan tudtam, hogy nem akarok új kapcsolatot.A velem szemben ülő férfi fürkészőn nézett rám. Éreztem, hogy ő sem tudja hova tenni hirtelen felbukkanásomat. Egyszerűen nem tudtunk egymással mit kezdeni. Köztünk voltak saját lelki bástyáink, melyekkel igyekeztünk magunkat megvédeni a másiktól.
Pár napja kezdtünk el tevékenyen beszélgetni, szigorúan csak telefonon. Sosem láttam őt eddig élőben. Számomra csak egy kód volt, akinek szavait hallgattam, egy hang, egy fénykép, akinek beceneve időről időre felbukkant a telefonom kijelzőjén, hívást vagy üzenetet jelezve. Most pedig itt van előttem, és ebben a technika vívmányaival teletűzdelt világban hihetetlennek hat, hogy egy hús-vér emberről van szó.
Felrémlettek a gondolataim. Hiába titkoltam, még mindig szerettem az exemet. Szerettem őt, teljes szívemből, és ha saját magamban elhatároztam valamit, arról nagyon nehéz volt leállni. Elhatározásom tárgya pedig az volt, hogy vele akarom leélni az életemet.
Még volna remény, hogy újjáépítsük a kapcsolatot. A velem szemben ülő is pontosan tudott minden érzésemről exem iránt, sőt, ismerte is őt úgy-ahogy. Sosem támadott, sosem mondott rosszat róla, oka nem is volt rá. Csupán annyit mondott: ő másképp csinálta volna a dolgokat.
Most itt ülök vele szemben és az exemre gondolok.
Beszélgetést indít. Figyelek rá, de figyelek magamra is. Nem fogom fel, miről beszélünk. Mesél a napjáról, mesél az életéről, teát készítene, de nem tudja, hogyan szeretem. Megpróbálok reagálni, de nem megy.
Hirtelen megérint valami belülről. Egy pillanat. Aki velem szemben ül, lehet, hogy csak egy illúzió, és valójában nem is vagyok itt. Megérintem a hosszú haját. Meg tudom fogni. Egy pillanat alatt felmérem, hogy aki ő, akit ő játszik, rokonszenves az én személyiségem számára.
Megtorpan a mondandójában. Arcomra kiül a csodálkozás, hogy de szép a haja. Játszom a tincsekkel. Egyre inkább felfogom, hogy amit megélek, az nem az agyam szüleménye, hanem a valóság. Mégis tapintható köztünk a feszültség.
Még mindig exemre gondolok, ezzel megnehezítve a dolgot, hogy egymás felé nyissunk, és megismerkedjünk. Ki szeretném ütni a fejemből a fájdalmat, hogy egy másik kapcsolatom is kudarcba fulladt. Érzem a felőle áradó impulzusokat, miszerint tetszik neki, hogy a hajával játszom még mindig. Pillanatról pillanatra, ahogy a szívem dobban, úgy lüktet felém az energiája. Mintha lelassult volna az idő, úgy érzékelek mindent. Leomlanak a falaim, nem bírom tovább. Védtelenné váltam. Ő is.
Hirtelen egy örvény ragad el. Észre sem vettem, de már egymás kezét fogjuk. Nem akarom újrakezdeni, nem akarok újat, nem akarok megint belemászni olyanba, ami nem lehet biztos... félek és hevesen tiltakozom mindaz ellen, ami most minket körbevesz. Mintha csak egy burokban lennénk és rajtunk kívül senki és semmi nem létezne. Eszembe jut exem, a csalódás, a fájdalmak, a harcok... ennek ellenére lehunyom a szemem és engedem magam megcsókolni.
NEM! Én ezt nem akarom! Pánikba esek, és a félelem előtörésének gátat csak annyi szab, hogy csókja jól esik. Édes, mint a méz, és pont olyan, ahogy a tökéletes csókot elképzeltem.
Leomlik lelki védelmem utolsó végvára is. Kiszolgáltatott vagyok és védtelen. Várom a döfést, amivel lelkembe tapos, de nem... nem jön semmi fájdalom. A pár másodperc órának tűnik. Boldogan, mosolyogva néz rám a csók után. Ő is, én is zavarban vagyunk. Ő biztosabban mozog a talajon, mint én.
Leül az eufórikus boldogság, és jönnek a gondolatok. De hát én exemet szeretem! Nem hagyhatom el... Ismét védekezőbe állok. Közlöm vele, hogy nem akarok új kapcsolatot. Tudomásul veszi, de érzem, hogy úgy gondolja, meggyőzhet.
Csak néhány perc telt el, de már egymásnak esünk. Újra és újra érezni akarom azt a csókot. Nem szűnik meg a hevesség, az érzékiség. Minden védelmemet ledönti. Egy pillanat műve, és elfelejtem exemet. Csak még egyszer hadd érezzem ezt a tökéletességet!...
Megtörtént. Tudom, nincs kiút. Újat kezdtem, és mennem kell. Annak ellenére, hogy nála kell töltenem az éjszakát, nem rohanok fejvesztve, ajtóstul a házba. Lassan elalszik, én pedig kimegyek és rágyújtok egy cigire.
A belső udvarra nyíló teraszon tökéletesen magam tudok lenni. Füstködbe burkolózva kémlelem az eget, a csillagokat. Nyugodt vagyok. Hosszú órák után ismét eszembe jut exem. Tudom, hogy gondolkozik az újrakezdésen. Én is. De a mai este olyat mutatott, ami elbizonytalanított.
A fogyó hold fényes arca mosolyog rám odafentről. Szinte hallom istenségem hangját: ne hezitálj! Tudod, merre kell menned. Egy kicsit viaskodom magammal, hiszen nem ezt akarom. Mire leég a cigim, eldöntöm, mi lesz.
Vállat vonok, úgy lépek vissza a meleg lakásba, és bújok be újdonsült kedvesem mellé az ágyba. Halkan szuszog, édesen alszik. Nincs tovább, erre van az út. Menni kell. Elfekszem, és a plafonra nézek. Tudom, holnap új nap vár. Tudom, hogy lezártam valamit, amit nem is akartam lezárni. De tudom, hogy az emberek jönnek-mennek, mégis bízom, hogy ezúttal, ennél az utolsó esélynél nem így fog történni. Bízom, hiszen újra merek bízni... Átengedem az érzelmeknek a terepet, hagyom, hogy kialakuljon a szerelem első pici lángocskájából lassan a többi is. A parázs megvan, csak hagyni kell neki időt, hogy fellobbanjon a láng. Tudom, hogy égetni fog, és tudom, hogy fájni is fog néha, de így döntöttem, nem léphetek vissza. A felkelő nap első sugarai vakítóan perzselték meg az arcom hajnaltájban, amitől minden félelmem elszállt.
Most már tudom, hol vagyok, és hogy kerültem ide. És azt is tudom, merre tartok éppen.
Lila fűzős Emesének
Emese kért tőlem "valami lilát". Hát én csináltam valami lilát, remélem, tetszik majd neki. Ilyen lett:
Naplemente
Tegnap este alkottam egy új pasztellképet. Egy naplementét, melyet egy neten talált kép inspirált. Így néz ki:
Petz Söröző
Facebookon találtam meg a kedvenc fehérvári kocsmám oldalát, hát hirtelen le is szedtem az egyik feltöltött fényképet, és úgy döntöttem, megörökítem így pasztellal. Nagyon nagyon sokáig tartott, és a lámpa hiányzik az oszlopról, de annyi belefér. Hát így sikerült:
Régi pasztell
Egyik első pasztellképem. Anyu megtalálta, keretbe foglalta, így látszanak a fotón az üveg fényfoltjai... Még az eredeti nevem monogramjával van ellátva. (És igen, megszállottja vagyok a patakoknak és tavaknak.)
Olaj
Olajfestékkel festettem, valamikor nagyon régen. Volt néhány kiállításon is, de azóta anyu nappalijának falán lóg.
Halálcsillag
Death Abyss kérte tőlem ezt a csillagot, ezért lett ez a halálcsillag. Meg azért is, mert fekete. Használd egészséggel!
Lájk
Két bejelentést teszek.
1. Megjavítottam a billentyűimet, tudok ismét ékezetet írni, bár megkínlódok vele.
2. Mától lehet lájkolni facebook-on is.
régi bejegyzések | a blog kezdőlapja
copyright | design: Beau de Noir, fotó: Irum Shahid (sxc.hu), freeblog sablonosítás: Amby
